PARASZNYAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget! (Jel. 14:7.)


Névnap és dátum script

JELENLEGI HOLDFÁZIS

GOOGLE HELYKERESŐ







A parasznyai református gyülekezet és templom története Parasznya – több más községgel együtt – a Diósgyőri vár birtokához tartozott. A község szláv telepítésű, a századok folyamán azonban elmagyarosodott. A református egyház keletkezésének ideje bizonytalan. Az erre vonatkozó okmányok hiányoznak. Régi református hely lehet az ún. Pitypalatty-völgyben fekvő több mint öt községgel együtt. A reformáció második századában már minden bizonnyal református volt – egy úrasztali poháron „Rácz János 1693” feljegyzés olvasható. Az egyház keletkezésére vonatkozó legrégebbi adat 1799-ből való. Eszerint kitűnik az, hogy mint leányegyház eleinte a varbói egyházhoz tartozott, s csak 1725-ben lett külön anyaegyházzá: „Minden öregembereknek tanúvallomások szerint kitűnt az, hogy ezen nemes P. Szent Ecclésia elintén a Varbai Mt Ecclésiának Filiája volt, és az itt való lakosok odajártanak intentiszteletre, de idővel mind a két helységben levő lakosok, nevezetesebben pedig a parasznyaiak nagy számmal megszaporodván sem Varbón, sem Parasznyán a templomoknak kicsinységek miatt illendőképpen meg nem férhettek, de idejárúl az is, hogy a parasznyaiak hatalmasabbak kezdvén lenni s varbaiaktól nem akarván függeni, magokat Varbótúl elválasztották és Máter Ecclésiává tették kb. 1725-ik esztendő táján.” (Egyh.jzkv. I. kötet, 138.o.) Az egyházközség anyaegyházzá alakítása óta megvolt az egytanítós iskolája, amely a kezdetekben négy, később öt osztályt foglalt magába. 1784-ben új templom építésére nyertek engedélyt II. József császártól. Az új templom építését – az előző falainak teljes lebontása után – 1785-ben kezdték meg – a régi fundamentumára –, és a következő év október 1-jén fel is szentelik. Hogy az előző templom mikor épülhetett, az a feljegyzésekből nem tűnik ki, mindössze annyi található, hogy „…a kőmíves maister próbálgatván a régi templomnak faljait, hogy az Relátió szerint procedálhatna, de egyik falat sem látván helyesnek, nem vállalta, hogy a régi repedezett kőfalat erősítse, vagy az új falhoz applikálja…” A templom építését s az azt megelőző hivatalos előkészületeket, levelezést – nagyobb részben latin nyelven – részletesen leírva találhatjuk az egyház első „protocollumában” (jegyzőkönyvében). Különösen érdekes e leírás befejezése: „Mely szent épüllet, hogy nagy fáradozással, elme törődéssel, időfogyatkozással lett, tudjuk közönségesen, de egész vígasztalásom az, hogy senki sértődését nem hallom, sőt egész szívbeli örűlését naponként tapasztalom azon, hogy ez kis seregét az Úr Isten láthatóképen csodálatosan ezen szent munkában felsegítette.” A lelkészlak 1794-ben épült. A templomot eleinte egy fatorony egészítette ki, melynek lebontásával az 1800. év őszén új torony építéséhez kezdenek, mivel a feljegyzések szerint: „a régiség miatt annak minden részei tetejével együtt oly romladozásban vagynak, hogy annak renovátiója mind kőltséges, mind pedig haszontalan dolog volna.” (I.Protoc. 50.o.) Az új torony alapkőletétele a következő ünnepélyességgel ment végbe: „Készen lévén a fundámentomnak való gödör, 9-dik Octobris 1800-ban a predikátor jókor reggel beharangoztatván s az ekklésiának nagyobb része a templomba bégyűlvén az elkezdendő munkában való Isten segedelméért egyező szívvel és szájjal esedeztetnek; kijövén pedig a templombúl, mind a consistóriálisok, mind a jelenvolt nép, férjfiak és asszonyok az gödör felett megállottanak, és az oskolában tanúló minden gyermekeknek szép renddel való jelenlétekben, kúrátor s a consistóriálisok, az oskolás gyermekek, a nevendék leányok, a kisdedek közül [a feljegyzésben név szerint felsoroltak], kiki a kalapátsot kezekbe vévén amint tehetségek szolgált, a legelősször letett fundamentom követ megütögették és ekképen tétetődött le a fundámentom kő, melyen az 1800-dik esztendő ki van metszve.” (I.Prot. 64.o.) A torony építésével 1803-ra lettek készen, mely évszám ma is látható a torony bejárata fölött. Ugyanekkor egy toronyórát is vettek. 1819-ben a templom újrafedetett zsindellyel; 1836-ban ismét. Ebben az időben többször tartottak egyházmegyei gyűlést Parasznyán. 1842-ben a községet teljesen elpusztító nagy tűzvész az összes egyházi épületet tönkretette, csupán a csupasz falakat hagyva maga után. 90 lakóház és még ennél is több melléképület lett martalékává a lángoknak, amely miatt olyan nyomorúságba jutott a község lakossága, hogy templomát is csak tíz év után tudta méltó módon rendbe hozni – az egyházmegyétől és földesuraktól kapott segítséggel és a hívek saját anyagi áldozatával. 1863-ban ismét tűzvész volt: az egyházi épületek nagy részben (a templom és a torony kivételével) a tűz martalékává lettek. Épületeit csak három év alatt volt képes felépíteni az egyházközség. Nagyobb méretű újítást végeztek még 1892-ben és a háború után 1926-ban, amely utóbbi alkalommal a korábbi alacsony templomtorony tetőzete helyett tornyát is új, sugártetőzettel látták el. Az egyházközség temploma állandóan a gyülekezet birtokában volt, s így megszakítás nélkül gyakorolható volt benne a gyülekezeti istentisztelet. Az egyházközségnek csaknem állandóan két harangja volt. Már az 1842. évi tűzvész leírása is arra enged következtetni, hogy nem egy, hanem két harang pusztult el. (Az 1842-ben elhamvadt nagyobb harang mintegy 1,5q súlyú volt rajta 1736-os évszámmal.) Ezek pótlására 1844-ben Egerben és 1856-ban Bécsben öntettek harangokat, amelyek közül a nagyobb elhasadása miatt a kisebbet is kicserélték 1907-ben a kisgejőci Egri Ferenc céggel öntetett két haranggal. (A nagyobb, 421 kg-os harang felírása: „Isten dicsőségére készíttették a parasznyai ref. egyház hivei. Kisgejőcz. 1907.”) Az I. világháborúban hadi célra elvitt kisebb harang (178 kg) pótlására 1920-ban Sikúr György presbiter önttette meg a második harangot, melyet a háború utáni harangérc hiányában vasból öntöttek a diósgyőri m. kir. Vas- és Acélgyárban. (Felirata: „Isten dicsőségére a ref. egyház javára készíttette Sikúr György és neje László Juliánna 1920 jun. 20-án elhalt leányuk, Reményik Károlyné, szül. Sikúr Eszter emlékére.”) Az orgona 1933-ban állíttatott fel – 7 fő- és 10 mellékváltozatú, 2 manuálos. Barakovits János rákospalotai műorgona építő cég készítette. Forrás: Szabó Lajos: Parasznyai ref. egyház – Adalékok a tiszáninneni egyh. kerűlet történetének megírásához. 1934. Lovas Gyula: A felsőborsodi egyházmegye nyolc községének egyháztörténeti adatai. 1935. A forrásokat a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményének Adattára bocsátotta rendelkezésünkre.



SOLI DEO GLORIA!

Honlapkészítés